Groovehouse életrajz

 A Groovehouse 1997 áprilisában alakult. Az akkori együttest 2 fiú alkotta, Miki és Zsolti. Később rátaláltak Judyra, aki szólóénekesnőként már hallatott magáról a könnyűzene világában.

A fiúk kérésére 1998-ban felénekelte Szűcs Judit "Ha táncolsz velem" című dalát. 1998 októberében az énekesnő a csapat teljes jogú tagjává vált. Egy súlyos autóbaleset miatt első albumuk a tervezett február helyett csak 1999 júliusában jelenhetett meg.

A második lemez készítése közben Miki kilépett a csapatból, Zsolti és Judy alkották a duót, és folytatták a lemez munkálatai. Ennek eredményeként 2001. őszén megjelent második nagylemezük Hajnal címmel, mely arany illetve platinalemez lett. Ezzel a lemezzel az együttes számos megmérettetésen szerepelt sikeresen, és hozták el a legkülönfélébb díjakat. Magas volt a mérce, de Judy és Zsolti nagy lendülettel készült a további feladatokra, és az új albumra. 2003. novemberében jelent meg az Elmúlt a nyár című harmadik nagylemez ami, alig néhány hónap alatt bearanyozódott, illetve a csapat megnyerte a legjobb videóklipért járó Bravo Otto és Popcorn díjat is.

2005. ismét új kihívásokat állított eléjük. Elkészítették negyedik albumukat, amely Ébredj mellettem címmel jelent meg. Az előző lemezekhez hasonlóan ez is néhány hónap alatt bearanyozódott, és emellett a 2002-es évet szinte megismételve ismét a csúcsra törtek. Elnyerték idén a hazai zenei élet legrangosabb díját a Viva Cometet, valamint a Popcorn és a Bravo Otto díjkiosztóról sem tértek haza üres kézzel.

Elkészítették harmadik videoklipjüket is Ébredj mellettem című albumukról, mely a Szívvel lélekkel címet viseli, amit már most sokan az év slágereként aposztrofálnak. Nem csoda hisz csúcsstartolóként első helyen nyitott a Viva tv hivatalos slágerlistáján.